(Apostolok cselekedetei 3,1–10)
„Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét.”
János evangéliuma 14,16–17
A feltámadt Jézus 40 napot töltött tanítványaival a földön, majd visszament a mennyek országába. Tanítványainak meghagyta, hogy együtt várják meg, míg elküldi maga helyett a Szentlelket. Ő ad majd erőt és bátorságot, hogy beszéljenek Isten szabadító szeretetéről az embereknek. Egyik alkalommal Péter és János a templomba indultak imádkozni, amikor a kapuban egy sánta koldussal találkoztak. A sánta alamizsnáért könyörgött, de Péter így válaszolt neki:
– Pénzem nincsen, másképp tudok rajtad segíteni! Jézus nevében mondom neked: kelj fel, és járj!
A sánta azon nyomban meggyógyult, és örömében ugrándozni kezdett, és hangosan dicsérte az Istent!
A gyógyulás után elterjedt a híre, hogy Jézus a Lelkével ma is munkálkodik.