(Lukács evangéliuma 18,9–14)
Az emberek nagyon szerették hallgatni Jézust. Csodálatos történeteket tudott mesélni arról, milyen az Isten. Arról is, hogy nekünk, embereknek hogyan kellene élnünk. A köréje gyűlő nép között voltak olyanok, akik többre tartották magukat a többieknél. Nekik mondta el a következő kis történetet:
Két ember érkezett a templomba imádkozni. Az egyikük farizeus volt, szigorú, törvénytisztelő, önelégült. A másik vámszedő, akit láthatólag a bűntudat hozott ide.
A farizeus magabiztos léptekkel ment be a templomba, és így imádkozott magában:
– Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan tolvaj csaló, mint ez a vámszedő itt! Böjtölök, imádkozom, minden törvényt betartok!
A vámszedő távol állva és magába szállva kért bocsánatot Istentől azért a sok rosszért, amit elkövetett.
Szerintetek melyik imádságot tartotta értékesebbnek Jézus? A választ megtaláljátok a következő igehelyen: Lukács 18,14.
„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van,
de az Úr azt nézi, ami a szívben van.”
Sámuel 1. könyve 16,7