(Lukács evangéliuma 8,40–42; 49–56)
Jairus fontos ember volt. Ő volt a helyi zsinagóga elöljárója. A városban mindenki ismerte és tisztelte. De azon a napon csak egy valaki volt, aki segíthetett rajta.
Szeretett kislánya, legféltettebb kincse napok óta halálos betegségben szenvedett. Hiába futott orvosért, gyógyszerért, semmi sem használt. A lány állapota napról napra, óráról órára egyre csak romlott. Az aggódó apa az utolsó pillanatban találta meg Jézust és azonnal kérlelni kezdte, jöjjön gyorsan, lánya a halálán van! Csak Ő segíthet!
Már Jairus háza felé tartottak, amikor egy szolga futott eléjük:
– Késő! A lányod meghalt, ne fáraszd a Mestert! – mondta.
De Jézus a kétségbeesett apához fordult és így felelt:
– Ne félj, csak higgy! Minden rendben lesz! – és sietve a ház felé indult.
Mikor megérkeztek, Jézus kiküldte a siránkozó, gyászoló embereket a szobából. A család magára maradt, Jézus megfogta a lány kezét és azt mondta:
– Leányom, kelj fel!
Ekkor visszatért a lányba az élet és a lány felült az ágyában. Jézus visszahozta őt a halálból!
A boldog szülők szólni is alig bírtak az örömtől.
– Adjatok neki enni! – szólt búcsúzóul a Mester Jairushoz.
Jézus különleges tettként hozta vissza a földi életbe Jairus lányát. Ezzel mutatta meg, hogy neki nemcsak a betegségek, hanem a halál felett is van hatalma.
„Ne félj, csak higgy!”
Lukács evangéliuma 8,50